Rólam

Kőszeginé Sira Szabina vagyok a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának végzős gyógytornász hallgatója, Pilates oktató és tánctanár.
Mindezek mellet 3 gyönyörű kisfiú anyukája vagyok, akik gondoskodnak róla, hogy a nap végén ne legyen gondom az elalvással :)

Kislánykoromban kerültem bele a táncvilágába, ahol Berczik Sári néni módszere szerint tanultam, majd később eszerint tanítottam az apróságokat én is.
Éreztem, hogy valami hiányzik az edzésekből, még pedig a gondos és tudatos prevenció, hogy ne alakuljanak ki a táncra specifikus elváltozások. Ezért kezdtem el a gyógytornász szakot, ami rögtön nagy szerelem lett. Az egyetem közben ismerkedtem meg férjemmel és születtek a fiúk, így elég sokat voltam kényszerpihenőn, de nem tétlenkedtem, elvégeztem a Pilates oktató tanfolyamot.
A Pilates remek átmenet tánc és gyógytorna között, kiváló gyakorlataival a törzsizmok erősítésén túl, remekül lehet fejleszteni az egyensúlyérzéket, az összpontosítást és a mozgáskoordinációt is.



"Majdnem" gyógytornászként nem lepett meg, hogy a 3. fiam születése után sajnos nem záródott össze a hasizmom. Ezzel egy időben kezeltem egy fiatal fiút (17 éves), akinek szintén szétnyílt hasizom problémája volt. Elkezdtem kutatni az egyetemi jegyzeteimben, hogy mit találok a témában, és rá kellett jönnöm, hogy nem valami sokat.
Így találtam rá a LoveYourBelly-re.
Engem nem kellett sokat győzködni, hogy működik-e, jó-e? A bő 4 ujjnyira szétnyílt hasizmom 1 hónap alatt szinte teljesen zárult és megszűnt az elviselhetetlen derékfájásom is.


Egyre több és több anyuka fordult hozzám a kérdéseivel, hogy mit hogyan csináljon, hogy csökkentse a fájdalmait, hogy hamarabb regenerálódjon, hogy minél gyorsabban újra formába kerüljön.
Ennek hatására döntöttem úgy, hogy Love Your Belly oktató leszek, hogy én is segíteni tudjak ezeknek az anyukáknak. Nagyon sokan úgy érzik, hogy ők tehetnek róla, hogy még mindig nem a régi a derekuk és a hasuk sem elég lapos. Nem elégedett magával, ami frusztrációt okoz. Nekik szeretnék segíteni, mert minden anyuka megérdemli, hogy újra feszes hasa és dereka legyen.
Derék- és hátfájás nélkül sokkal boldogabban lehet babázni :)

Keress bizalommal!

"A boldog baba titka a boldog szülőkben rejlik!"